2012. április 16., hétfő

Anik szalagja

Sziasztok!

Anikóval megbeszéltem és beszereztem a szalagot. Sajnos csak másodjára sikerült ugyanolyat találnom, mint ami elveszett. Netty-nél találtam egy olyan képet amiből be tudtam jelölni a kereteket, így szerintem ha elkészül akkor teljesen úgy fog kinézni ahogy Anikó az elsőt megálmodta. Megírtam a füzetet is, hogy Anikó hogyan szeretné. Igyekeztem vele, bocsánat hogy eddig tartott, de fizikálisan és mentálisan is az erőm végére értem. Tudom nem mentség, de igyekszem befejezni mindent időre. Most Margónak adtam oda az anyagot, mert úgy gondoltam, hogy először itt Pesten és környékén menjen körbe szalag, azaz, Margó után jönne Réka, Zita és Vero, majd utána mehetne Mannamarihoz és Judithoz, majd jönne a debreceni csapat és Case Zsuzsa. Ha nem jó a sorrend akkor írjátok meg és oda küldjük aki kéri. Sajnos az első szalag LNK kézbesítés mellett veszett el, ezért ha nem gond akkor azt javasolnám, hogy maradjon az ajánlva-tértivevényes forma.
Sajnos a kommenteket nem tudom olvasni a blogon, mert ha megnyitom akkor lefagy az internet. Inkább írjatok nekem emilt ha ezzel a kommenttel valami gondotok lenne, megpróbálom azt is sűrűbben nézni.
A héten adom a Rékának a Vero és a Case Zsuzsa anyagját és a Zitáé marad nálam, amit tegnap kaptam Margótól.

üdv

tim
Ui: Valamilyen oknál fogva most már képet sem enged nekem feltölteni, majd egy kicsit később újra próbálom

7 megjegyzés:

  1. Timi, nagyon szépen köszönöm a fáradozásodat!!!
    Először is: mondtam hogy nem kell ugyanolyat vadásznod, mint amilyen volt, teljesen mindegy lett volna...
    És természetesen ez a második varrás nem kötelező, aki már varrt az eltünt kendőre, és most másodjára nem szeretne, az sem baj, megértem!

    VálaszTörlés
  2. Én csak azért írtam, hogy szívesen előrevenném mert a hétvégén megkapott kettőből már a másodikat böködöm és ha jól tudom Jucusnál sincs semmi. Szóval ha a pesti lányok most nem tudják vállalni, akkor jöhet.

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Én nem bánom, ha elmegy hozzátok, ha utána visszapostázzátok. Én most tudnám nélkülözni, de természetesen varrok rá. Szerintem Zitához is elég ha hozzám visszajött, aztán utána én amúgyis postázok Case-nek, úgyhogy haladhat összevissza is, ha ti most jobban ráértek. Nem baj Timi?

      Törlés
  4. Én a héten megvarrom Anik szalagjára a kedvenc piros fámat és utána akkor stipi-stopi kinek küldjem? Jucus vagy Ancsa?

    VálaszTörlés
  5. Jucusnak, aki majd továbbadja Ancsának villámgyorsan:) Ok, Ancsa?

    VálaszTörlés